üdülésicsekk akciók
Mór város központjában, egy csendes, nyugalmas kis utcában található tájjellegű fogadónk. 300 éves ennek a kis utcának a története, ahol ezek a házak az elsők között épültek. A XVII. századi parasztházak egykor egy jómódú parasztgazda tulajdonában álltak.
Ha ma belépünk az udvarba, még mindig láthatjuk az egykori istálló jelképes bejáratát, a hosszú gangos folyosókat, a 3 zárt parasztudvarban található kutat és kemencét, melyet igyekeztünk abban a formátumban visszaépíteni, ahogy azok eredetileg is kinéztek. Ahol lehetett visszafalazták az 1700-as évekből származó agyagtéglákat.
A főépületek eredeti használatuknak megfelelően gangos bejáratok, konyhák, szobák, fürdőszobák alkotják az apartmanokat. A keresztben álló, lovaskocsival átjárható csűrökben került kialakításra a többi szoba, a reggeliző, a szauna, a szolárium ill. a konferenciaterem.
A Fogadó „Márton – háza” teljesen eredeti formában maradhatott, ahol most tájház lett berendezve. A hangulathoz sokat tesz a tágas udvar és az, hogy a szobákban és a közös helyiségekben minden dísztárgyunk helyi régiség.
A 25 szoba és 5 apartman berendezése részben az 1700-as éveket idéző festett, ill. faragott osztrák bútorok, amelyek stílusában az itt élő svábokéhoz hasonlíthatók. De vannak hazai ónémet bútorral berendezett szobák is, illetve egy szobasor neobarokk bútorral került kialakításra. Az udvar közepére eredeti minta szerint kenyérsütő kemencét építettünk.
Természetesen ahhoz, hogy fogadónk korunk kényelméhez hozzászokott vendégek igényeinek megfelelhessen, belül modernizáltuk. A szobák mindegyike fürdőszobával, színes televízióval, telefonnal, minibárral felszerelt. Az apartmanokhoz ezeken kívül konyha is tartozik. A házban szauna, szolárium, igény szerint masszázs, kozmetika, pedikűr-manikűr is igénybe vehető. Zárt udvarainkban biztonságos parkolási lehetőség van az autóval érkezőknek.
Öreg Prés Éttermünk kiváló helyszíne családi, céges és egyéb rendezvények lebonyolításának. Látogasson el hangulatos éttermünkbe, ahol kiváló hazai és nemzetközi specialitásokból választhatnak vendégeink. Magyarországon először, éttermünkben találkozhatnak hazánkban eddig ismeretlen szarvasmarha-fajta húsából készült ételekkel. Ezt az ősi fajtát félvad tartással tenyésztik, a belőle készült ételek egyedi ízekkel rendelkeznek.
Jó időben a belső udvarban található terasszal várjuk vendégeinket, ahol meghitt hangulatú parasztudvar hűvösében fogyaszthatják el ételspecialitásainkat. A terasz melletti eredeti Présház – Borospincénkben pedig lehetőségük nyílik megkóstolni a kiváló móri borokat.
Szabadtéri rendezvények, grillpartik, gulyáspartik rendezésére kitűnő helyszínt ad a hátsó udvarban található pavilonunk. Udvari búbos kemencénkben pedig beleharaphatnak a vidéki élet szépségeibe, ha megízlelik frissen sütött házi kenyerünket.
Külső helyszínekre vállalunk party-szerviz szolgáltatást: cégavatókat, nagyobb családi és egyéb rendezvények teljes körű kiszolgálását, lebonyolítását.
Fogadónk kitűnő helyszíne konferenciák és tréningek lebonyolításának is.
- Kezdete Vége Ár Megjegyzés
- 2012. január 01-tól 2012. december 31-ig 12 750 Ft kétágyas szoba / fő / reggeli
- Téli ejtőzés24 900 Ft2 éj / fő / félpanzió
- Március 15. 2 éj28 900 Ft2 éj / fő / félpanzió
- Március 15. 3=4 éj38 900 Ft4 éj / fő / félpanzió
Hétvégi ajánlat
7950,-Ft / kétágyas szoba / fő / éj!



































